Készítsünk egyszerű, de nagyszerű négy fogásos menüt a Lehel téri piacon árult gazdák portékáiból. A receptek pontos hozzávalóit az órán adtam meg, az alábbi leírás pedig segít az otthoni elkészítésben, ha véletlenül nem emlékeznél minden apró részletre. Kérlek szépen vedd figyelembe, hogy a blogon szereplő receptek szerzői jogi védelem alatt állnak, bármiféle másolás, nyomtatott és/vagy elektronikus másodközlés kizárólag Maki Stevenson előzetes írásos engedélyével lehetéséges csak.
Barack és vörös lencse krémleves kecske sajttal
1. Pirítsuk meg a hagymát míg áttesző nem lesz. Sózzuk, borsozzuk.
2. Adjuk hozzá a fűszereket és gyömbért.
3. Adjuk hozzá a lencsét és annyi vizet, hogy ellepje. Dobjuk bele a korriandert és a babérlevelet. Főzzük magas lángon míg a víz felforr, majd alacsony lángon addig míg a lencse meg puhul. A felszínen keletkező habot rendszeresen távolítsuk el.
4. Eközben forraljunk fel egy lábosban vizet, dobjuk bele az őszibarackot és csak addig forraljuk míg a a barack héjja megpuhul. Azonnal vegyük ki a forró vízből és dobjuk bele jeges vízbe.
5. Hámozzuk meg és szeleteljük fel a barack húsát.
6. Adjuk hozzá a megfőtt lencséhez a barackot, turmixoljuk jól össze. Ha kell egy pici vizet adjunk hozzá.
7. Ízlés szerint adjunk még hozzá egy kis mézet, pici frissen csavart citrom levet, sót és ha kell curryt. Díszítésként, ha van otthon kéznél, használhatunk kecske sajtot és garam masala-t.
Burgonyás és almás lepény
1. Hámozzuk meg és reszeljük le a burgonyát és az almát.
2. Adjuk hozzá a tojást, lisztet, sót és borsot.
3. Melegítsük fel a vajat/olajat egy serpenyőben, és addig süssük a lepény mindkét oldalát míg aranyos színű nem lesz.
4. Közben vágjuk fel nagyon apróra a mentát és keverjük össze a tejföllel. Ízesítsük egy pici sóval és frissen csavart lime levével. Díszítsük a lepényt tejföllel, mentával, és néhány vékony szelet almával. Voilá!
Zöld saláta csípős ázsiai öntettel
1. Lilahagymát vágjuk nagyon apróra és öntsünk rá egy kis borecetet, sózzuk majd hagyjuk állni úgy 20 percig.
2. Savanyításhoz forraljunk fel ecetet benne sóval, egész fekete borssal, koriánder maggokkal és babérlevéllel. Öntsük rá a folyadékot vékonyra szeletelt zöld paradicsomra majd hagyjuk állni savanyodni kb. 20+ percig . Jól szűrjük le a levet, amikor elértük a savanyítás kívánt mértékét.
3. Adjuk hozzá az összevágott hagyma mixhez a shoyu-t, chilli szószt, gyömbérlét és lassan öntsük rá az olajat miközben keverjük. Só és bors ízlés szerint, majd dobjuk össze a zöld salátával.
1. Vágjuk félbe a padlizsánt és áztassuk sós vízben legalább 20 percig. Utána vegyük ki a vízből és tiszta konyahruhával töröljük meg, hogy megszáradjon.
2. Vágjunk keresztcsíkokat a padlizsán nyitott felszínébe.
2. Rakjuk rá a sütőlapra és 180 fokon süssük kb. 20 percig.
3. Egyenletesen öntsük rá a tahini szószt a padlizsán nyitott felszínére úgy, hogy becsurogjon a keresztcsíkok közé is.
4. Rakjuk vissza a sütőbe - csak felső sütési funkciót használva - ameddig a padlizsán nem puhul át és a tahini egy picit barnaszínű lesz. Vigyázzunk arra, hogy meg ne égjen.
Jó étvágyat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése