2010. december 31., péntek

Edd szerencsésre magad - szilveszteri ételek a világ körül

Közvélemény kutatást végeztünk külföldi barátainknál: ki, mit eszik szilveszterkor és újév napján; kinek, melyik étel elfogyasztása hozza meg a várva várt szerencsét. Vágjunk is a közepébe...

Az olaszoknál tájegységenként változnak az ételek, de ketten is azt mondták, hogy a lencse (általában leves formájában) elmaradhatatlan, ami persze a pénzt, a gazdagságot jelképezi. Ehhez esznek egyes helyeken Zampone-t (töltött sertéscsülköt). Szicíliában Sfincione-t esznek, ami pizza kenyér alapot jelent, rá karamellizált hagymát, Tuma sajtot és ricottát tesznek, a tetejét pedig megszórják kenyér morzsával. Az édes szájúak Canolli-t, Panettone-t vagy Pandoro-t majszolgatnak desszertként.

Forrás: Wikipedia

Egy norvég barátunk azt mesélte, hogy ők Pinnekjøtt-ot esznek: sült bárányborda svéd karórépa- és krumpli pürével, amit sörrel és Akvavit-tal öblítenek le. 

Spanyolországban és néhány dél-amerikai országban (Peru, Mexikó, Kuba, Venezuela, Equador) éjfélkor 12 szem szőlőt szokás fogyasztani. Minden szőlőszem egy hónapot szimbolizál és minél édesebb, annál szerencsésebb lesz az adott hónapod. Ha például a harmadik szem savanyú, azt jelenti, hogy március nem a te hónapod lesz.

Több ázsiai országban fontos, hogy hosszú tésztát egyenek az év utolsó napján, ezzel hangsúlyozva a hosszú életet. Óvatosan kell enni, hogy a tésztaszál ne szakadjon el addig, amíg teljesen a szádba kerül.

Japánban a szilveszteri ételt osechi-ryori-nak hívják és még éjfél előtt elkészítik. A különböző ételeket lakozott dobozokban (jubako) helyezik el és mindegyik rekesz ételnek megvan a maga jelentése, szimbolikája. A datemaki például feltekert édes omlett és a tudást szimbolizálja; a kabumaki hengerelt hínár és örömöt, boldogságot jelent; a kuromame édes fekete szójabab és egészséget hoz az életünkbe; a tazukuri kicsi, szárított szardínia szójaszószban elkészítve és a mezőgazdaságból élők számára fontos, mert a jó termést szimbolizálja; a kazunoko hering ikra és gazdag gyermekáldást ígér.

Forrás: kyotofoodie.com

Hollandiában Ollie Bollen-t készítenek, amelynek a tésztája nagyon hasonlít a fánk tésztájához, ugyanúgy olajban sütik ki, csak mazsolával vagy áfonyával/ribizlivel van megtöltve, porcukorral megszórva. Előfordul, hogy pénzérméket sütnek néhány Ollie Bollen-be - aki megtalálja, szerencsés lesz a következő évben.

Görögországban éjfélkor Vasilopita-t, újévi kenyeret szel annyi részre a családfő, ahányan vannak. Egy pénzérme van elrejtve a kenyérbe. Természetesen, akinek a pénzérmés szelet jut, az lesz a legszerencsésebb a  következő évben.

A sertés sok országban a gazdagságot, vagyont jelképezi, így nem csoda, hogy feltűnik szilveszterkor az asztalokon sült vagy főtt formában. Többek között Ausztriában, Írországban, Kubában és Spanyolországban a sült, töltött malachús fogyasztása a jellemző az este folyamán, míg Magyarországon és más kelet-európai országokban az egyben sült malachúst és a kolbász féléket helyezik az asztalokra.

A sort a végtelenségig folytathatnánk, rengeteg tradíciót, nemzeti ételt fel lehetne sorolni, azonban a sort Új-Zélanddal és Ausztráliával zárjuk, ahol először köszönt be az új év. Az egyik barátunk azt mesélte, hogy náluk nincsen kimondottan tradicionális étel; ami jellemző, az az, hogy a kertben sütögetnek és készítik el az esti fogásokat, ugyanis ott ilyenkor nyár és meleg van. Steaket, kolbászokat sütnek a grillen, mellé többféle saláta készül és a melegre való tekintettel sok-sok sör gurul le a szomjas torkokon.

Ti hogyan, mivel készültök a mai estére? Ha tudtok olyan külföldi ételről, ami érdekességnek számít, ne habozzatok velünk megosztani! :)

* Sikerekben, Boldogságban, Gasztronómiai Élményekben Gazdag Új Évet Kívánunk Nektek! *

Chef Maki és a Makifood csapata




2010. december 16., csütörtök

Vegán gőzgombóc (videó recept) + a tavaszi órarend

Tavaszi szemeszterünk a mostmár hagyománnyá vált nyílt nappal kezdődik 2011. január 20-án. A nyílt nap természetesen ingyenes, azonban szükséges regisztrálni előtte. Nagy örömmel tölti el csapatunkat, hogy nagy az érdeklődés tanfolyamaink iránt. Igyekszünk úgy összeállítani az órarendet, hogy sokszínű, izgalmas órákkal várhassunk benneteket. A szemeszter első felében lesz a már oly népszerűvé vált alap késtechnika és japán konyha óránk, valamint Ráhel asztala. Újdonságként  jelenik meg órarendünkben a bor & gasztro óra, valamint a délkelet-ázsiai utcai finomságok. És, hogy még milyen meglepetéssel készülünk, milyen óráink lesznek a szemeszter második felében, az tavasszal fog kiderülni. Tanfolyamainkra weboldalunkon tudtok regisztrálni.

A karácsony közeledtével szeretnénk nektek egy különleges étel videó receptjével kedveskedni. A gőzgombóc mindenkinek ismerős lehet, ha máshonnan nem, a síelésekről. Milyen jó dolog, amikor megállunk a pálya tetején és a Hüttében bemajszolunk egy jó nagy mákos gőzgombócot. Sós változatban is elkészíthető és ahogy a neve is mutatja, a gombócok pára fölött főnek, gőzölődnek. Az ázsiai konyhában bambuszpárolót használnak,  amit wok-ra helyeznek, de ha ez nincs otthon, bármilyen más párolóval megoldható a gombócok elkészítése.

A videó elkészítéséhez köszönet az A' la carte kulináriának.

Vegán gőzgombóc

Hozzávalók a tésztához:
- 3/4 csésze meleg tej vagy víz
- 1 és 1/4 teáskanál szárított élesztő
- 1,5 evőkanál rapadura (finomítatlan nádcukor) vagy 1/4 darab pálmacukor
- 1 és 3/4 csésze liszt + kevés a gyúráshoz
- 1 evőkanál kókuszolaj
- 1 teáskanál sütőpor
- 1/4 teáskanál só

Hozzávalók a töltelékhez:
- 2 evőkanál olaj
- 3-4 db fafül gomba, feloldva és apróra vágva
- 3-4 db szárított shiitake, feloldva és apróra vágva (az áztató vizet őrizzük meg!!!)
- 1/4 csésze bambuszrügy, felaprítva
- 2-3 szál zöldhagyma, felaprítva
- 1 db répa, reszelve
- kis darab (3 cm) friss gyömbér, felaprítva
- 1-2 gerezd fokhagyma, felaprítva
- 1/4 káposzta, apróra vágva
- 2 evőkanál shoyu szójaszósz
- 1 teáskanál tápióka keményítő
- só, bors
- 1 csésze főtt rizs cérnametélt, felaprítva

Gombócok megtöltése

A tészta elkészítése:
Öntsük a tejet vagy vizet egy tálba, keverjük el benne az élesztőt és a cukrot és hagyjuk pihenni 15 percig. Egy tálba tegyünk 3 cup lisztet, öntsük hozzá a megkelt élesztőt és kézzel kezdjük el összegyúrni. Gyúrjuk, amíg összeáll tésztává és már nem ragad a tálhoz. Dagasszuk tovább lisztes felületen addig, amíg a tészta felülete szép sima lesz és ha a tésztát benyomjuk az egyik ujjunkkal, akkor a keletkező mélyedés visszapattan. Az összegyúrt tésztát tegyük vissza a tálba, fedjük le egy nedves konyharuhával és pihentessük meleg helyen kb. 1-1,5 óráig. Lisztezett felületen gyúrjuk/dagasszuk át újra a tésztát, osszuk egyenlő teniszlabda méretű darabokra és kevés kókuszolajjal kenjük be a felületüket. Szórjunk egy kevés sütőport és sót a munkafelületre és gyúrjuk a tésztát addig, amíg a kókuszolajat beledolgozzuk a tésztába és a felülete szép sima lesz. Tegyük vissza egy tálba és pihentessük még 15 percig. Ezután nyújtsuk ki a tésztát 3 mm vastagságúra, kenjük meg vízzel, tegyünk a közepére a töltelékből, majd a tészta két szemben lévő oldalának széleit a töltelék fölött fogjuk össze és jól nyomjuk össze a tésztát. Ezt ismételjük meg a tészta másik két szélével is. A végén még jól nyomkodjuk össze a gőzgombóc tetejét. Pihentessük így 30 percig mielőtt megpároljuk.

A töltelék elkészítése:
Hevítsünk olajat egy serpenyőben és pirítsuk meg a gombákat, bambuszrügyet, zöldhagymát, répát, gyömbért, fokhagymát és a káposztát, amíg megpuhulnak. Egy kis tálban keverjük össze a szójaszószt, a tápiókat keményítőt egy kevés shitakee gombás lével (ami az áztatásból maradt) és keverjük jól össze. Öntsük a szójás keveréket a zöldségekre, sózzuk, borsozzuk. Zárjuk el alatta a gázt és keverjük össze a főtt cérnametélttel.

Gőzgombócok tálalva

Jó főzőcskézést és karácsonyi készülődést kíván:

* Chef Maki és a Makifood csapata *



2010. november 30., kedd

Sok kicsi sokra megy


Úgy gondoljuk már sokak előtt ismert a Sok kicsi akciója. Idén is érdemes ringbe szállni a nyereményekért. Tavaly a Gyermekétkeztetési Alapítvány segítségével jutottak el az adományok, hat rászoruló, éhező családhoz úgy, hogy egy éven keresztül havi 25.000 Ft értékben vásárolhattak élelmiszert maguknak a családok és erről számlákkal kellett elszámolniuk az alapítvány felé. Elgondolkodtató családtörténetekről, megható sorsokról olvashattunk. Tényleg könnyes lett a szemünk. Amíg mi mindennap főzünk, sütünk valamit, addig akadnak olyan családok, akiknél nem kerül se ebéd, se vacsora az asztalra. Ezeknek a családoknak nagyon sokat segített az étkezésük megváltoztatásában a felajánlott havi összeg.

Az idén a Sok kicsi akciójával a minőségi életre teljesen esélytelen, mélyszegénységben élő, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű Hajdú-Bihar megyei családok javára adakozhattok úgy, hogy vesztek 1.000 Ft-os sorsjegyeket. A jegyek árából befolyó összeggel az Igazgyöngy Alapítvány, ezen belül is L.Ritók Nóra (az alapítvány alapítója) segít majd a nyomorban élő családoknak. Támogatásotokért cserébe nyereményjátékban vehettek részt. A tavalyi akcióval megegyezően idén is 15 gasztroblogger és 15 szervezet, cég tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat, amelyekre az 1.000 Ft-os sorsjegyekkel "pályázhattok".

A rengeteg izgalmas nyeremény közül a Sok kicsi honlapján lehet válogatni 2010. december 1 és 14 között. A sorsolást pedig december 21-én tartják majd.

A Makifood Főzőiskola által felajánlott nyeremény: három személy (barátok, családtagok) részt vehet Chef Maki egyik alap késtechnika óráján, ahol a vágás, aprítás, helyes késhasználat rejtelmeibe vezeti be majd őket Maki.

Okozzunk boldog perceket azoknak, akiknek tényleg szükségük van a mi segítségünkre. "Megdöbbentő, hogy egy látszólag jelentéktelen cselekedet vagy esemény miként képes egész életeket megváltoztatni." (William Paul Young)

További információ a Sok kicsi honlapján.


2010. november 29., hétfő

Délkelet-ázsiai utcai finomságok 1.

Az elmúlt hétvégén szombaton megtartottuk első Délkelet-ázsiai utcai finomságok óránkat. Chef Maki különleges receptekkel várta a tanoncokat. Mindenkinek jutott bőven feladat az öt fogás előkészítése, elkészítése közben: okonomiyaki (japán lepény káposztával), maláj csirke curry roti canai-val, vegetáriánus gőzgombócok, banh mi (vietnám szendvicsek), thai sült halpogácsák gyorsan savanyított uborkával.

Fontos a precíz aprítás!

 Káosznak tűnhet, de nem az! :)

Maki minden óráján megtanítja a hallgatóknak a mis en place-t, vagyis azt, hogy a tényleges főzési folyamatot hogyan gyorsítsuk meg az előkészítő műveletekkel (pl.: a hozzávalók feldarabolása, vagy mártások, alaplevek főzése, tészta gyúrása, stb.). Ez még nyugalomban ment, aztán, amikor beindult a tényleges főzés jó nagy hangzavar támadt a konyhában. Gyúrtak, formáztak, sütöttek, pirítottak, töltöttek, főztek a chef tanoncok. A végén pedig a közös ebéd során megízlelték, milyenek az ízek Délkelet-Ázsiában.

A sikerre való tekintettel tavasszal az órarendünkbe újra felvesszük ezt az órát, természetesen új menüvel.

Gőzgombócok töltése

Thai sült halpogácsák gyorsan savanyított uborkával

Vegetáriánus gőzgombócok



2010. november 24., szerda

Karácsonyi kulináris vásár a Rosinante Fogadóban

A tavalyi sikerre való tekintettel idén újra megrendezik a szentendrei szigeten a karácsonyi kulináris vásárt. Igazi mesebeli karácsonyi forgatag hangulata fog megelevenedni 2010. december 5-én vasárnap 10-17 óráig Szigetmonostoron a Rosinante Fogadóban. Lesznek csokoládé csodák, ünnepi sütemények, kalácsok, lekvár különlegességek, kézműves sajtok, ünnepi finomságok Európa más országaiból, illatok, ízek, élmények, fűszerkóstoló, valamint meglepetések Mirelle, Jamjar Lady, Fakanál gasztrobloggerektől és Chef Makitól. Lesz élményfőző bemutató, zene-bona és persze a Mikulás is tiszteletét fogja tenni. Személyesen Lappföldről érkezik a rénszarvasaival és néhány manóval.

Sok szeretettel várunk benneteket a Makifood Főzőiskola standjánál, ahol az utolsó karácsonyi ajándékutalványokra csaphatjátok le a kezeteket, finomabbnál finomabb süteményeket kóstolhattok és vehettek, belelapozhattok Bereznay Tamás mindhárom szakácskönyvébe és meg is vásárolhatjátok karácsonyra ajándékba.

A program ingyenes, azonban a szervezők kérik, hogy december 1-ig jelezzük részvételi szándékunkat a finomania@rosinante.hu email címen.

 * Sok szeretettel várunk benneteket! *



2010. november 22., hétfő

"Egy korsó bor, egy ropogós kenyér - és Te."

A fenti idézet Edward Fitzgerald-tól származik és új kurzusunk mottójául választottuk. Egy izgalmas álmunkat váltjuk valóra, hiszen a Makifood Főzőiskola 2011-ben Bor & Gasztro címen elindít egy régóta dédelgetett ötleten alapuló kurzust.  Érleltük, mint jó bort a hordóban, hosszan és türelmesen. Közben dolgoztunk rajta, próbálgattuk és vártuk a megfelelő alkalmat, amely most elérkezett.

Bor & Gasztro óránk ars poeticája: tisztelegni a magyar borászok és borműhelyek előtt. Célunk a hagyományok tiszteletben tartásával, de a kortárs szemléletet sem mellőzve, a legnemesebb értelemben vett mindennapok borának bemutatása. Tanulóink az órán megismerik a különböző borfajtákat, ízlelés technikákat és az ételpárosítás legfontosabb alapelveit. A finom borok és a hozzá kapcsolódó étkek kapcsolata intim és elválaszthatatlan. Épp ezért két jó barát, Kozári István Borissza, az óra szomellierjeként ajánl borokat, míg Chef Maki minden bor “fogás“ mellé izgalmas kóstolókat készít. Megízleljük mihez mit érdemes inni, vagy inkább mihez mit érdemes enni. Erre az órára nem érdemes kocsival jönni. Az óra sikerének garanciája az is, hogy bemutatkozik az [origo] borbár a hazai és nemzetközi borok új portálja az [origo] gondozásában, ahonnan válogatjuk az este pohárba töltésre ítélt borait.

Ahhoz, hogy az első órán minden gördülékenyen menjen, tartottunk egy próbafutamot múlt szombaton. István nagyszerű borokkal, Maki pedig ízletes finom falatkákkal készült. Barátok, ismerősök tesztelték a borokat és ételeket. Az este jó hangulatban telt, István és Maki nagyon jól összedolgoztak.  A pozitív visszajelzések azt mutatják számunkra, hogy ezek az órák tele lesznek élménnyel és izgalommal.


Kóstoltatás

Sok finomság került ki Chef Maki kezei közül

Fontos a dugó megszagolása

Hagymalekváros bruscetta

Közös csevej a borokról




2010. november 18., csütörtök

Mit kértek ma enni, gyerekek?

Ez a cikk a világ mai étkezési szokásainak bemutatásáról szól irónikus módon... Ha nem vigyázunk és figyelünk oda mit is eszünk, komoly egészségügyi problémáink lehetnek! A cikk szerzője Várhegyi László.


- Mit kértek reggelire, gyerekek?
- Én vizet akarok. Legfeljebb a vízhez egy kis marhahúst, sertéshúst, gyártási szalonnát, Na-nitrites keveréket, magyarul E450-es adalékot, nem húseredetű fehérjét és emulgeátort - de karragén, guargumi és xantángyanta ki ne maradjon belőle!
- Egyszóvel te ... párizsit kérsz.
- Úgy van, anyukám. És kérlek, kenj meg hozzá egy lisztből, kis ízjavítóból, sikérből, antioxidánsból, tejporból, cellulázenzimből, a savanyúságot szabályozó káliumacetátból és citromsavból, emulgálószerből és kálcium-szulfátból álló kenyeret...
- ... rozsosat?
- Igen, egy kis vízzel, hidrogénezett, átészterezett növényi olajat, amelyben persze van só, emulgálószer, kálium- szorbát.
- Már kenem is a ...t, fiam.
- Nekem viszont, anya, ma jobban esne egy kis sertéshúsban és vízben elkevert húspép, bőrke, karragén, polifoszfát, szójafehérje, nátrium-laktát, étkezési keményítő, pirofoszfát, antioxidáns és Na-nitrit.
- Akkor te a ... műbeles virslijét kapod fiam. Hozzá természetesen tartrazinnal, kinlinnel, amaranttal, indigókarminnal színezett természetes aromával, nátrium-benzoáttal, sóval, mustármaggal, cukorral és ecettel dúsított vizet.
- Magától értetődik, ... mustár nélkül a virsli mit sem ér, anyukám.
- Isztok-e hozzá, gyerekek, vízben feloldott izocukrot, Na-ciklamátot, aszpartamot, aceszulfátot, szacharint, aszkorbinsavat, nátrium-benzoátot és fenilalanint?
- ...t? Igeeeen!
- Ebédre viszont kaptok egy kis búzalisztet, kukoricakeményítőt, hidrogénezett növényi zsírt, ízfokozót, lehetőleg E631-est és E627-est, nátriumglutamátot, módosított keményítőt, állati eredetű zsírt, élesztőport, szárított tyúkhúst és E150-es színezéket.
- ... szárnyas krémleves lesz brokkolival! Hurrá!
- S utána?
- Utána pediglen búzalisztet paradicsomsűrítménnyel, sajttal, ananásszal, vízzel, növényi olajjal, nátrium-nitrittel tartósított főtt sonkával, búzakeményítővel, cukorral, sóval, élesztővel és jóféle acetilezett dikeményítő-adipáttal.
- Hawaiii!!! - Bizony, bizony, gyerekek, Hawai pizza lesz, ... módra.
- Az a kedvencünk.
- S a tévéhez pedig, mit kaptok, na mit?
- Csak nem burgonyát, növényi olajat, sót, hagymaport, autolizált élesztőport, tejszínport, dextrózt, sajtport, nátrium- glutamátot, dinátrium-5-ribonukleotidokat és tapadásgátlót, vagyis szilícium-dioxidot?
- De bizony, gyerekek, úgy van, chipset. ... újhagymás chipset.
- S mi lesz a vacsora?
- Vacsorára pedig a két nagy gyerek eszik aszpartammal, fenilalaninnal, K-aceszulfámmal, zselatinnal, hidroxi-propillal javított joghurtot, amelyben kálciumfoszfáttal, vízzel és cukorral felhízlalt, egyszer már kipréselt gyümölcshús-vázdarabkák vannak.
- Én is kérek őszibarackos light joghurtot! Én is! Én is!
- Ne kiabálj, Lajoska. Te Lajoska, mást kapsz ma este. Na nézd, már itt is van egy kis kóstoló: húspép, víz, zsemlemorzsa, zsiradék, liszt, panírlé, szójagranulátum, szójakoncentrátum, keményítő, fűszerek és karamellammóniás színezék, egyszóval ... baromfifasírt... Ezt szegény apád is, hogy imádta... Hopp, kinyitja száját a kis Lajcsika... Na... Hopp... Kinyitja száját! Nem azt, a másikat!

Forrás: ahogyerzed.hu


2010. november 15., hétfő

Makifood az RTL Klubon

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Makifood Főzőiskolában az RTL Klub Fókusz stábja forgatott. A nyári forgatás után, végre adásba kerültünk múlt héten. Sajnos a rólunk készült riport anyagot videó formájában nem tehetjük közzé a blogunkon, viszont a linket igen, amin megnézhetitek a műsort. Szóval klikk ide, nézd meg a videót és jelezz vissza nekünk, hogy tetszett! :)


2010. november 14., vasárnap

Vásároljunk termelőknél! - Interjú Rönky Balázzsal


Rönky Balázs, a termelőtől.hu weblap atyja, megálmodója. Projektjének célja, üzenete közel áll a Makifood Főzőiskola filozófiájához, ezért kerestük meg Balázst, hogy beszélgessünk vele egy kicsit és készítsünk egy interjút. Célunk, hogy minél többen megismerjétek a bevásárlásnak azon "alternatív" módját, amelyet ő képvisel a weboldalán keresztül.

MF: Balázs, bemutatnád, hogy mivel foglalkozol? 
RB: Főmunkaidőben reklámmal és marketinggel, meg 3 gyermekemmel, és a maradék szabadidőmben, azaz alvás helyett a termelőtől.hu építését végzem. A termelőtől.hu elsősorban egy termelői adatbázis, ahol különböző mezőgazdasági termékekre, megyét kiválasztva lehet termelőt keresni, illetve van egy szabadszavas kereső is az oldalon, ami szintén keres a termelők között is, és az oldalra feltöltött hírek, cikkek tartalmában is. A megtalált termelővel telefonon és emailben is fel lehet venni a kapcsolatot, és meg lehet beszélni a kínált termékkel kapcsolatos kérdéseket, árat, szállítást vagy látogatási időpontot. A hírek között rendszeresen jelentetünk meg fesztiválokkal, termelőkkel kapcsolatos eseményeket. A termelőtől.hu-t nevezhetnénk hobbinak, divatos szóval társadalmi felelősségvállalásnak is, vagy nonprofit tevékenységnek, mindegyik szó valamelyest lefedi milyen szerepet tölt be az életemben. Saját szavaimmal inkább azt mondanám, hogy szerettem volna adni, örömet okozni, és nagyon feldob, ha a termelőtől.hu oldalon keresztül létrejött sikerekről értesülök.

MF: Miről szól a "Termelőtől"?
RB: Szemléletváltásról szól. Próbálunk elindítani egy folyamatot, hogy legyen alternatívája a hipermarketes vásárlásoknak. Azzal tisztában vagyok, mint 3 gyermekes szülő, hogy nincs arra se idő, se lehetőség, hogy minden vásárlásunkat közvetlenül termelőnél oldjuk meg. De ahogy jelesebb ünnepekkor jobb bort, pezsgőt iszunk, az étel alapanyagok vásárlására is lehet több figyelmet, törődést fordítani. Ahogy egy jó bornak, úgy egy jó szürke marha pörköltnek is van története, amit aztán az asztalnál el lehet mesélni, és mindjárt más íze is lesz tőle. Arról nem beszélve, hogy tényleg jó minőségű alapanyagokat lehet beszerezni, igazi vidéki ízeket. Mindemellett rengeteget segítünk ezzel a termelőknek, akik nem járatosak a kereskedelemben, az interneten, nehezen tudják értékesíteni terméküket. Volt olyan termelő, aki bevallása szerint az oldalunknak köszönhetően vészelte át a tavalyi telet, de máshonnan is érkeznek visszajelzések, ami azt jelzi, hogy életképes az oldal.

MF: Miért hoztátok létre? Mik voltak és mik a céljaitok (vele)?
RB: Körülbelül másfél évvel ezelőtt fogant meg az ötlet. Barátaimmal egy pest melletti termelőnél jártunk és vásároltunk náluk bika húst pörköltnek (Isteni volt!), zöldséget és gyümölcsöt. Annyira más volt a hús íze és maga a vásárlás is olyan élmény volt (mintha vidéki rokonoknál jártunk volna), hogy elhatároztam, rendszeresen vásárolok így. Mivel a termelő tőlünk nagyon messze volt, ezért elkezdtem keresni az interneten (hol máshol?) termelőket, de kevés és szétszórt találatot kaptam. Ekkor jött az ötlet, hogy össze kellene szedni a termelői adatokat, és kereshetővé kellene tenni egy oldalon. Az elgondolást követően tervezni, rajzolni kezdtünk, majd háromnegyed év múlva megszületett a termelőtől.hu.

MF: Mennyire elterjedt az őstermelők körében, hogy a weblapotokon hirdessenek?
RB: Először is hadd javítsam ki a hirdetés szót, mert a hirdetés többségünk számára fizetős szolgáltatást takar, a termelőtől.hu viszont ingyenes a termelők és a termelőt keresők számára is. De hogy a kérdésre is válaszoljak: nem elterjedt. Nincs a birtokomban olyan szám, ami alapján meg tudnám saccolni, hogy a termelők hány százaléka van jelen az interneten és abból hány van fent a termelőtől.hu oldalunkon, de azt valószínűsítem, hogy roppant alacsony százalék lehet. Ha egy vásárban személyesen odamegyek egy termelőhöz és elkezdek beszélni oldalunkról, a lehetőségekről, az ingyenességről, sok esetben nem értik miről van szó. Mások bizalmatlanok. Nem hiszik el, hogy tényleg ingyenes az oldal, valamilyen apró betűs  csapdától félnek. És vannak olyanok is, akik az APEH-tól, ezért nem jelennek meg az oldalon.

MF: Mit gondolsz milyen mértékű az érdeklődés ma Magyarországon, mennyire nyitottak az emberek arra, hogy inkább a neten megtalált őstermelőtől vásároljanak, ne pedig az ABC-ben?
RB: Ahogy már elmondtam, annak semmi értelmét nem látom, hogy az ABC és a hiper alternatívájaként jelenítsük meg a termelőktől történő direkt beszerzést. Az átlag városlakónak ez nem életszerű. Inkább arra helyezném a hangsúlyt, hogy eseti ünnepi vásárlásukat tegyék programmá. Ne a plázában sétáljanak, hanem a városuk körüli termelőknél, vagy a piacon. Beszélgessenek, ismerjék meg a gazdát, a szürke marhát, a tyúkot, a kecskét, hogy tudják mi kerül az asztalukra. "Fogadjanak örökbe" termelőket nagypapának, nagymamának, és tegyék élménnyé a vásárlást. Szerintem ez a jó irány, és később akár kisebb piacok is kialakulhatnak, a vásárlók közösségbe szerveződve együtt szerezhetik be, amire szükségük van, de a termelők is összefoghatnak és megszervezhetik a házhoz szállítást. A termelőtől.hu nyitott az ilyen kezdeményezésekre.

MF: Mik a jövőbeni terveitek? Hová tart a fejlődés?
RB: Huhh... először is van még jópár hiba az oldalon, amit javítanunk kellene. Mivel ez egy bevételt nem hozó oldal, így sokszor nem jut rá elég idő. Itt is megköszönném mindazoknak, akik saját szabadidejüket feláldozva segítettek az oldal létrejöttében, népszerűsítésében, sokan vannak. A tervek között a termelői adatbázis bővítése, kényelmi funkciók bevezetése, a címek Google map-pel történő összeköttetése szerepel. Szintén szeretném a Facebook rajongószámunkat tovább növelni, mert az lenne a cél, hogy a látogatókat, rajongókat is rávegyük arra, hogy küldjenek be híreket, riportokat piacokról, termelőkről. Nekünk korlátozott anyagi lehetőségeink vannak, azaz pont annyi, mint amennyit ki tudok venni a zsebemből erre a célra. Jó lenne videó riportokat is készíteni termelőkről, az ország minden táján, de erre szintén nincsen időnk.

Balázs továbbra is várja termelők jelentkezését és olyan emberekét, akik ismernek, ajánlanak őstermelőket, gazdálkodókat, hogy minél gyorsabban tudják frissíteni, megújítani a weblapon található adatbázist. Elérhetősége: kapcsolat@termelotol.hu.


2010. november 12., péntek

Ráhel asztala

Őszi szemeszterünkben egyik új vendégoktatónk Raj Ráhel, akit a TV Paprika műsorából is ismerhettek már. Ráhel már kislány korában eldöntötte, hogy igazi Jiddise Mame lesz. Amióta megszületett kisfia, azóta nagyon sokat főz és esténként meleg ételt tesz az asztalra a családja elé, mindemelett természetesen dolgozó nő is. Elmondása szerint, ma a Jiddise Mame csinos, remekül megfőzi mindenki kedvenc ételét, szép közös étkezésekké varázsolja az ünnepeket, vidám anyuka, és dolgozik. A legfinomabb zsidó ételek elkészítése könnyű, az ízük azonban összetett, és benne vannak azok a Jiddise Mamék, akiktől ezeket tanultuk. Mert ezeket az ételeket igazán a párás ablakú konyhákban lehet megtanulni, ahol már csütörtök este fő Sábbátra a húsleves. 

Óráin a zsidó konyha és ünnepek hagyományait árulta el a cheftanoncoknak és olyan recepteket készítettek el, amelyeket szülei, nagyszülei gőzölgő konyhájából, generációkon át öröklődve jegyeztek le. Ilyen például a lazacos "gefillte fish", a cimesz, a gyümölcskenyér, az ájer lájber ciberesz vagy a hámán táska. Minden óráján meglepte a tanoncokat saját készítésű foszlós házi kaláccsal. A megfőzött/megsütött ételeket gyertyafény mellett fogyasztották el miközben Ráhel a zsidó kultúráról, étkezési szokásokról és ünnepekről mesélt.

A nagy érdeklődésre való tekintettel tavasszal újra lesz az órarendünkben Ráhelnek órája.


Lazacos "gefillte fish"

Közös vacsora

Ráhel éppen az általa készített és hozott nagyon finom kalácsot szeli fel



2010. november 11., csütörtök

A Márton-napi liba legendája

Néhány hete a Mecsekben jártunk kirándulni. A 20 km-es túra útvonala átvezetett Kisújbányán is, ami közigazgatásilag Hosszúhetényhez tartozik, a valóságban azonban erdészeti útvonalon megközelíthető önálló falu. Túravezetőnk elmondása szerint a falunak nincsen állandó lakossága már - az őslakosok elvándoroltak -, a környező települések, városok (Pécs, Szekszárd) lakói vásárolták meg az erdő közepén álló házakat és csak nyaralni, pihenni járnak oda. Az új tulajdonosok értékrendjét dicséri, hogy az elődök hagyományainak ápolásával, a településszerkezet megóvásával, a házak hangulatának megőrzésével Kisújbánya szinte érintetlen szépségében fennmaradt.

 Kisújbánya házai (Fotó: Nagy Zita)

A falu egyébként a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet közepén fekszik, festői szépségű környezetben, egy patak csordogál a közelében. Kisújbánya igazi sváb parasztfalut jelenít meg, ezért, aki oda ellátogat, azt nemcsak a szép táj fogja gyönyörködtetni, hanem a hagyományos sváb faluba tett időutazás is. Hogy mindennek mi köze van Tours-i Szent Mártonhoz? Olvassatok tovább és kiderül!

Kisújbánya, Szent Márton tiszteletére épült kápolna (Fotó: Nagy Zita)

Kisújbányának van egy csodaszép kápolnája, amely Szent Márton tiszteletére épült 1794-ben. A településről egy hosszú túra vezet egészen Szombathelyig, azaz Savariaig, ahol Szent Márton született a Római Birodalom idején Kr. után 316-ban vagy 317-ben. Az Európa Tanács 2005-ben pedig a Szombathelytől Toursig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy Európa legnépszerűbb szentjének, Szent Mártonnak életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit bemutassa.

Szent Márton a Római Birodalom katonái közül, nemcsak vitézségével, hanem jóságával, a szegények és a betegek iránti részvételével tűnt ki. Amiens városkapujánál egy didergő koldusnak adta köpenye felét. Álmában Jézus elmondta neki, hogy ő volt a koldus, akivel jót tett. A látomás hatására Márton kereszténnyé vált, elhagyta a katonai pályát és térítővé vált. Később a franciaországi Poitiers-ben kolostort alapított. 371-ben a toursi keresztény közösség püspöknek választotta. A tisztség elől a baromfi ólba próbált elbújni, azonban a libák gágogásukkal elárulták. Ezért lett Mártonnak a jelképe a liba. Püspökként, emberszeretet, jósága és kiváló szónoki képessége nagyon népszerűvé tették. Márton Candes-ban halt meg 397-ben. A Frank királyok és Gallia védőszentje lett és az egész keresztény világon elterjedt tisztelete. Európában több mint 3000 település és templom viseli a nevét.

Márton-napi liba lakoma (Fotó: innen)

A Márton-napi liba-lakomáról szóló első írásos beszámoló 1171-ből származik. Ám akkoriban ez nem annyira a püspököt eláruló szárnyasokkal függött össze, hanem azzal, hogy Szent Márton napja jelentette a paraszti év végét, a cselédek ilyenkor kapták meg évi bérüket és hozzá ráadásként egy libát, mert a szárnyasok nyáron felduzzadt hadát a tél beállta előtt meg kellett tizedelni. Napjainkban Márton-napra mindenütt liba dukál, s egyre több étterem rendez ilyenkor egész liba-heteket.

Ti készítetek libát Márton-nap alkalmából? Tartjátok ezt az egész Európában népszerű hagyományt?


2010. október 28., csütörtök

Nyakunkon a Karácsonyon – Te mivel ajándékozod meg szeretteidet?

A Makifood főzőiskolában hivatalosan is elkezdődött a készülődés a karácsonyra és már javában tervezzük a 2011-es tavaszi szemesztert. Ha még nem tudod, mivel lepd meg családtagjaidat, barátaid, szeretteidet, de valami különlegeset szeretnél adni, akkor rukkolj elő egy olyan ajándékkal, amely élménnyel, valamint tudással is párosul és elkísér egy életen át.


A Makifood ajándékutalvány tökéletes ajándék és az elmúlt évek tapasztala alapján elmondható, hogy garantált lesz a sikere(d).

2011-es ajándékutalványaink árai:
- Alap késtechnika: 7500 Ft (max. 40 db )
- Bármelyik főzős óra: 9900 Ft (max. 40 db )
- 3 alkalmas bérlet: 32000 Ft (max. 20 db )

A bérletet vásárlókat megajándékozzuk egy dedikált Bereznay Tamás szakácskönyvvel!

Az ajándékutvány vásárlása egyszerű és kényelmes, de érdemes igyekezni mert csak limitált számban kapható. Weblapunkon a "Jelentkezés" oldalon válassz ajándékutalványaink közül, fizesd ki bankkártyával és küldj nekünk egy emailt a makifood@gmail.com címre, hogy megtudjuk kinek ajándékozod és milyen címre postázzuk. Az utalványokat az ajándékozott nevére állítjuk ki és 2010. december 10-ig kipostázzuk, utána már csak személyes átvétel lehetséges 2010. december 20-ig.

Jövő évi tavaszi szemeszterünk óráit december közepén publikáljuk weboldalunkon, azonban az már biztos, hogy színes palettával várjuk leendő cheftanoncainkat. Többek között lesz csirkefogó, alap késtechnika, új vegetáriánus és természetesen elmaradhatatlan a japán konyha, amely újdonságként japán tésztákkal, szusi/maki készítésével fog bővülni. Chef Makin kívül továbbra is velünk lesz vendégtanáraink, Raj Ráhel, illetve külföldi vendégtanár meghívását is tervezzük Budapestre. De ez legyen egyenlőre meglepetés.

Bővebb információ: www.makifood.com


2010. október 25., hétfő

Magyar konyha Bereznay Tamással

Őszi-téli szemeszterünkben Bereznay Tamás, a Kárpátia Étterem főszakácsa is oktatja a gasztronómia iránt érdeklődőket.


Tamás gyerekkorában sokat "lábatlankodott" nagymamája konyhájában és csodával nézte, ahogy a nagyi mennyei süteményeket ütött össze. A sütik illata, a szálló finom lisztfelhő örök emlék maradt számára és az a csoda is, ahogyan a nyers tésztából kalács lesz.


Tamás páratlannak tartja a magyar konyhát a maga nemében, fantasztikusan gazdag és sokszínű, másrészt lenyűgözi még az ínyenc külföldieket is - mondja. Szívvel-lélekkel főz, amit egyik óráján már bizonyított is a Makifoodnál. Ízletes, finom, könnyen elkészíthető menüt állított össze a cheftanoncoknak.


November 12-i óráján szintén a magyar konyha izgalmas receptjeit hozza el az érdeklődőknek. November 25-én party ételekkel kápráztatja el a tanoncokat, hogy megtanulhassátok, hogyan nyűgözhetitek le családtagjaitokat és barátaitokat. Mellette elfelejtitek a vendégvárás előtti stresszt és megismerkedtek olyan konyhai titkokkal, amelyekkel tényleg villogni fogtok a vendégek előtt. December 10-én ünnepi menüjével pedig megmutatja nektek, hogyan lehet apró fortélyokkal, néhány újdonsággal megváltoztatni a karácsonyi menüt úgy, hogy azok tálalásakor felcsillanjon a rokonok és barátok szeme. Erre garantáltan mindenki emlékezni fog.

Néhány helyünk még van Tamás tanfolyamaira. Jelentkezni itt lehet.


2010. október 22., péntek

Chanpulah Okinawa stílusban

Előző bejegyzésünkben írtunk a keserű dinnyéről. Ezen különleges zöldség felhasználásához Maki bemutat nektek egy receptet. Gyorsan elkészíthető, különleges, finom ételt varázsolhattok az asztalra.

Chanpulah

Hozzávalók:
- 1 nagyobb keserű dinnye, magok eltávolítva, belseje vékonyan felvágva
- 1 csomag (5 g) aprított bonito pehely*
- 1 csomag kemény tofu
- 1 evőkanál szezámolaj
- só, bors
- 2 teáskanál vodka
- 1 teáskanál shoyu (szójaszósz)

Áztassuk a vékonyra szeletelt keserű dinnyét sós vízben 30 percig, majd szűrjük le, tegyük a szeleteket konyhai papírtörlőre és óvatosan töröljük szárazra. Tekerjük a tofut egy konyharuhába, majd helyezzünk rá egy nehéz lábast (vagy bármilyen más nehezéket) és hagyjuk így 30 percig. A nehezék kipréseli a felesleges nedvességet a tofuból, a konyharuha pedig felszívja.

Törjük a tofut harapásnyi méretű darabokra. Hevítsük fel a szezámolajat egy serpenyőben és pirítsuk meg a keserű dinnye szeleteket. Közben sózzuk, borsozzuk és addig dinszteljük, amíg megpuhulnak. Adjuk hozzá a tofu darabokat és pirítsuk még egy-két percig, folyamatosan kevergetve. Öntsük rá a vodkát, a szójaszószt és keverjük meg gyorsan. Zárjuk el alatta a tűzhelyet, keverjük hozzá a bonito pelyhet, fűszerezzük még sóval, borssal, ha szükséges. Tálaláskor locsoljuk meg egy kevés pirított szezámolajjal.


* A szárított bonito pehely katsuobushiként ismert a japán konyhában. A pelyhek szárított, füstölt bonito halból (a tonhal egyik fajtája) készülnek. A pelyhek állaga hasonlít a faforgácsra. A pehelyből katsuobushi-dashit készítenek, amely az egyik legkedveltebb dashi (alaplé) fajta Japánban a miso levesek készítéséhez. A bonito pelyheket onigirik megtöltésére is használhatjuk, amelyekről már egy korábbi bejegyzésünkben írtunk.


2010. október 21., csütörtök

A shimeji gomba és a keserű dinnye

Facebook oldalunkon egy quiz játé keretében feltöltöttünk két fotót, hogy olvasóink találják ki, mit látnak a képeken. Most erről a két növényről szeretnénk néhány szót írni, hogy ti is megismerhessétek.

Shimeji gomba
 
A shimeji Ázsiában, Japánban őshonos, de Észak-Európában is megtalálható gomba fajta, fákon nő. A shimeji gazdag umami ízű vegyületekben (pl.: glutaminsav, aszparaginsav). Számos fajtáját értékesítik shimeji gombaként. A shimejit mindig megfőzve fogyasszuk, ugyanis nyersen kesernyés ízű. Főzés során azonban elveszíti keserűségét, enyhén ropogós textúrájú lesz és diós ízű. Használhatjuk levesekhez, szószokhoz vagy akár magukban megpirítva is szárukkal együtt. Tisztításuk nagyon kevés vízzel történjen, ugyanis a gombák törékenyek és a sok víz a gombákba szívódva tönkreteszi azok textúráját.


A japán orvostudomány előnyben részesíti a shimeji gombát gyógyhatású összetevői miatt a daganatok elleni harcban.

Keserű dinnye

Neve keserű uborkaként, keserű tökként, alligátor körteként is ismert. Töktermése az uborkához hasonlóan megnyúlt (8-16 cm) vagy szív alakú, felülete erősen rücskös, bibircsókos. Délkelet-Ázsiában őshonos, azonban Indiában és Kínában a leginkább elterjedt. Újabban Közép-Amerikában és a Karib-térségben is foglalkoznak vele. A mérsékelt öv melegebb részein is termeszthető. Gyűjteményekben, kiskertekben már nálunk is megtalálható.

Nem számít alapélelemnek, de értékes vitamin- és ásványisó-forrás. Különösen sok C-vitamin és vas található benne. Ez utóbbi miatt táplálkozási értéke (ANV-mutatója) elég magas, 4 feletti, csaknem kétszer annyi, mint a paradicsomé. Található benne B1-, B2-vitamin, karotin, továbbá említésre méltó mennyiségben foszfor és kalcium.


A legtöbb fajta fogyasztásra kerülő éretlen termése keserű. Felhasználás előtt ezért ezeket fel kell darabolni, vízben jól kimosva fel kell főzni, majd a levet leönteni róla. Ezt a műveletet legalább kétszer-háromszor kell megismételni, hogy a keserűséget okozó vegyület teljesen felbomoljon, és kimosható legyen belőle. Ilyen előkészítés után olajban kisütik, vagy savanyúságot, kompótot, illetve főzeléket készítenek belőle. Ugyanígy kell a feltehetően mérgező, keserűséget okozó anyagot a felhasználásra kerülő zsenge levelekből és hajtásokból is eltávolítani.

Indiában az egyik legkedveltebb zöldségféle. A Karib-térségben lázcsillapító és bélféreghajtó hatására figyeltek fel, gyógynövényként is számon tartják.

Forrás: Terebess


2010. október 19., kedd

Tengernyi finomság

Az elmúlt hétvégén szombaton a cheftanoncok Maki vezetésével a tengervilág élőlényeivel ismerkedtek és készítettek fantasztikusan finom ételeket, méghozzá 5 fogást. Maki igyekezett könnyen beszerezhető alapanyagokból összeállítani a menüsort, hogy a tanoncok otthon is el tudják készíteni családjuknak, barátaiknak az ételeket. 

Kagyló krémleves sütőtökkel és fehér misoval

Ezek az ételek készültek:
* Kagyló krémleves sütőtökkel és fehér misoval
* Shinjyou garnélarák
* Lazacos korianderes krokett lime gribiche mártással
* Hal sóban és tojásfehérjében sütve
* Kapros uborkasaláta arame-val

A menü különlegessége az arame volt, amely a tengeri moszat egyik fajtája és a japán konyha előszeretettel használja. Az aramenak magas a kálcium, a jód, a vas és a magnézium tartalma, valamint sok A vitamin található meg benne. Általában szárított formában árulják, vízben gyorsan, kb. 5 perc alatt feloldódik. Íze enyhén félédes, kemény a textúrája. Feloldása után salátába tehetjük, köretként is felszolgálhatjuk más tengeri moszatfajtákkal összekeverve; valamint levesekhez, ragukhoz is hozzáadhatjuk. 


2010. október 4., hétfő

Őszi, téli újdonságok a Makifoodnál

Szeptember eleji nyílt napunkkal hivatalosan is elindítottuk őszi-téli szemeszterünket a Makifoodnál. Nagy örömmel töltötte el csapatunkat, hogy ilyen nagy az érdeklődés tanfolyamaink iránt. Néhány órát már megtartottunk, azonban most színesítjük órarendünket új órákkal. Kulináris utazásra invitálunk benneteket Magyarországtól Dél-Kelet Ázsiáig, Japánon át vezet az út, a közelgő ünnepekre való kitérőkkel.

Alap késtechnika óráinkon belevágtok a konyhai ismeretek közepébe. Chef Maki megmutatja hogyan kell élesíteni és használni egy szakácskést, akár a profik. "Elutazhattok" Dél-Kelet Ázsia utcáira, ahol tömeg veszi körül a kis ételeket árusító kocsikat, nekünk európaiaknak pedig elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy közelebbről megismerkedjünk ezekkel az ételekkel, az ázsiai kultúra ezen szegletével. A hideg őszi, téli napokon mindenkinek jól esik egy tányér meleg leves vagy egytálétel. Chef Maki a nemzetközi konyha olyan tápláló, melegítő hatású ételeit mutatja be nektek, amelyeket előkészítve, egy edényben megfőzve varázsolhattok szeretteitek elé akár háziasszonyok, kezdők vagy hobbi szakácsok vagytok. Karácsony közeledtével megtanulhattok különleges, édes "bekapnivalókat" (biscotti, macaroon, szaloncukor) készíteni Chef Makival, hogy ti is elkápráztassátok családotokat. A karácsonyi lakomát pedig bűntudat nélkül fogjátok elfogyasztani, ha megtanuljátok, hogyan érdemes változtatni az alapanyagokon és újdonságot csempészni a karácsonyi menübe úgy, hogy nyugodt szívvel csábulhassatok el a finomabbnál finomabb falatoknak.

Bereznay Tamással a szórakoztató és party ételek világába utazhattok el, valamint karácsonyi vendégváró finomságok elkészítését leshetitek el a Kárpátia Étterem főszakácsától, aki nem mellesleg a köztársasági elnök szakácsa is egyben. Tamás szívvel-lélekkel főz, süt és büszke hazánk gasztronómiai értékeire. Megmutatja nektek, hogyan lehet apró fortélyokkal színesíteni a karácsonyi ételeket úgy, hogy azok tálalásakor felcsillanjon a rokonok és barátok szeme.

Ahogy a nyílt nap résztvevőinek is elmondtuk, nagyon szeretnénk, ha blogunk és rajongói oldalunk a Facebookon, illetve Twitter oldalunk egyre interaktívabbá válna, ha ezentúl tanoncaink is aktívan részt vennének az oldalak tartalmának szerkesztésében. Ezért szeretnénk bátorítani, hogy ha bármilyen főzéssel, sütéssel kapcsolatos kérdésetek, élményetek, érdekes észrevételetek lenne, osszátok meg velünk és a többi olvasóval. 

Tanfolyamainkra, új óráinkra weblapunkon tudtok jelentkezni.

Várunk benneteket sok szeretettel! Addig is jó főzőcskézést kívánunk mindenkinek!


2010. szeptember 24., péntek

Japán kulináris kirándulás

2010. október 2-án délelőtt és délután is lesz Japán házi konyha kurzusunk, melyen bepillantást nyerhetsz egy japán család menüjébe, a japán étkezési kultúrába és megismerkedhetsz a szigetország meglepően változatos és sokszínű ételeivel... a sushin túl. A kurzus fő témája pedig ez lesz: "Vajon milyen ételt visznek a japánok magukkal az őszi piknikre?"

Chef Maki egy olyan családba született, ahol mindenki nagyon szeret főzni és különleges ételeket kipróbálni. Szülei igazi gourmet-k. Maki már gyerekkorában beállt az édesanyja mellé tanulni, aki szintén tartott főzőtanfolyamokat, így sok olyan házias étel van a tarsolyában, amelyek ritkaságnak számítanak Magyarországon.

Íme a menü:
1. Onigiri - 3 fajta fog készülni (grillezett onigiri zöldhagymával, misoval; onigiri grillezett lazaccal töltve; onigiri umeboshival (japán szilva ecet) és shisoval)
2. Miso leves - gyökérzöldség miso leves
3. Zöldbab és szezám
4. Tamagoyaki - japán omlett darált csirkehússal
5. Sütőtök tempura
6. Meglepetés édesség

Az onigirit másnéven omusubinak is hívják vagy rizslabdának és egy tradicionális japán étel, amely fehér rizsből készül és háromszög vagy ovális formára gyúrják, külsejét pedig tengeri moszattal vonják be. Az onigiri megtölthető savanyított ume-val, sós lazaccal vagy bármilyen sós vagy savanyú összetevővel. Japánban nagy népszerűségnek örvend ez az étel, külön üzletek/éttermek specializálódnak rá.




A miso leves szintén tradicionális étel Japánban, az étkezések szerves része és nagyon egészséges. Alapját a dashi alaplé adja. A levesnek több változata van, az összetevők függnek a regionalitástól.

A tamagoyaki a japán omlett, amely tojásból, rántotta szerűen elkészített felgöngyölített, rétegezett étel. Édes és sós változatban is készítik, reggelire is fogyasztják, valamint szusik feltéteként is használják.

Van még néhány helyünk az órákra! Jelentkezzetek, hogy megismerkedhessetek Japán egzotikus ízvilágával!


2010. szeptember 20., hétfő

Új vegetáriánus menü

Chef Maki összeállította a szeptember 23-i Új vegetáriánus óra menüjét. Tex-Mex ételeket fognak készíteni a cheftanoncok Makival közösen.   A Tex-Mex kifejezés az Egyesült Államokból indult el  néhány száz éve és konkrétan Texas és Mexikó kezdőbetűiből állt össze. A texasi, dél-nyugat amerikai és a mexikói konyha keveredéséből alakult ki és igen nagy népszerűségnek örvend azon a környéken. Maki azért is ismeri nagyon jól ezt a konyhát, mert az első diplomáját Texasban szerezte, így jó néhány évet eltöltött az USA-nak ezen a részén.

Forrás: sabarandgrill.com

Íme a menü:
1. Vegán kukorica krémleves korianderrel és tortilla chips-szel
2. Sajtos polenta tamale
3. Vegán fajita saját készítésű teljeskiörlésű tortillával
4. Tofu tejföl
5. Avokádó és füge salsa
6. Rizs és bab
7. Mexikói csokoládé fagylalt (tartalmaz tejterméket és tojást)

A menüből talán a tamale lehet ismeretlen, ami egy tradicionális latin-amerikai étel, masa-ból (keményítőben gazdag kukorica alapú tészta) készül, amit megpárolnak vagy megfőznek egy levélbe csomagolva. A csomagolást az étel elfogyasztása előtt el kell távolítani. A tamale megtölthető hússal, sajttal, zöldségekkel és chilivel a szezonalitást figyelembe véve. 

Van még néhány helyünk, jelentkezzetek, hogy le ne maradjatok erről a fantasztikus menüről!


2010. szeptember 2., csütörtök

Őszi nyílt nap a Makifoodnál

A korábbi időszakokhoz hasonlóan idén ősszel is megtartja nyílt napját a Makifood főzőiskola.

Forrás: hu.wikipedia.org

Látogass el te is hozzánk 2010. szeptember 16-án csütörtökön 17 vagy 18 órakor kezdődő ingyenes nyílt napunkra, ahol finom frissítők mellett kérdezhetsz Chef Makitól és megismerkedhetsz az őszi szemeszter részletes programjával. Akciónk keretében ha bármelyik óránkra regisztrálsz a nyílt napon, 10% kedvezményt kapsz. Helyszíni regisztráció esetén csak készpénzes fizetés lehetséges.


Említettük már, hogy az iskola őszi újdonsága, hogy Chef Maki, Bereznay Tamás (a Kárpátia Étterem konyhafőnöke és a Köztársasági Elnök szakácsa) és Raj Ráchel összeállt és egy három alkalmas bérlettel szeretnék meglepni a gasztronómia iránt érdeklődő ínyenceket. Az, aki a helyszínen regisztrál majd bérleteink valamelyikére, megkapja a 2010. szeptember 20-ig érvényes akciónk 15%-os kedvezményét. Helyszíni regisztráció esetén csak készpénzes fizetés lehetséges.

Kérjük, hogy részvételi szándékodat a nyílt napon egy regisztrációval erősítsd meg az alábbi linken: itt


2010. szeptember 1., szerda

Az étel története

Érdekes videóra bukkantunk az Interneten. A USC Canada nevű szervezet összeállított egy 6 perces kis filmet arról, amely bemutatja, napjainkban honnan származnak élelmiszereink, mi történt/történik a farmerekkel, termelőkkel, hogyan változtak meg a zöldségek, gyümölcsök a génmódosításnak köszönhetően. Ez a videó jó arra, hogy elgondolkozzunk újra, hol, kitől vásároljunk, mit tegyünk az asztalra a gyerekeink, családunk elé. Részesítsük előnyben a szezonális zöldségeket, gyümölcsöket, a helyi termelőket, farmereket, a biogazdákat és a fair trade kereskedelem képviselőit.

A videó megtekinthető angol nyelven magyar felirattal.




2010. augusztus 6., péntek

Kuktákat keresünk

A Makifood Főzőiskola 2010 szeptemberétől az őszi szemeszterre négy újabb kuktát keres. A szakmai gyakorlat alatt a segédek részt vesznek az ételkészítés teljes folyamatában, elsajátítják a mise en place és a megfelelő előkészítés alapjait, valamint a legfontosabb késtechnikákat. A főzőiskolában a nemzetközi konyha receptjeit szezonális, friss konyhai alapanyagokból készítik el a hallgatók Maki, valamint a vendégoktatók irányításával és a kukták segítségével az egészséges táplálkozás jegyében.


A feladat ellátásához az angol nyelvtudás előny, de nem feltétel. A kukták a tanulásért cserébe bérezést nem kapnak, viszont a szakmai gyakorlatról igazolást állítunk ki a diákok számára.

És, hogy milyen kihívásokkal szembesül egy kukta? Azt elolvashatjátok egyik kuktánk, Zizi blogján itt

Ha lázba hoz a hirdetés, várjuk jelentkezésedet 2010. augusztus 31-ig egy rövid bemutatkozó levéllel a makifood@gmail.com email címen.