2011. december 30., péntek

Best of Makifood 2011.



Igen színes évet zárhat maga mögött főzőiskolánk. Sok-sok újdonsággal, érdekességgel jelentkeztünk ebben az évben, reméljük ezt ti is így látjátok.

Színes, képes beszámolókat írtunk téli japán utunkról, gasztronómiai érdekességeket felsorakoztatva. Interjút készítettünk Makival és vendégtanárainkkal, hogy jobban megismerhessétek őket. Sok-sok finomság receptjét tettük közé itt a blogunkon és a pink.hu-n, hogy legyen miből válogatnotok, ha valami újdonságot akartok készíteni a családnak és a barátoknak.


Volt a konyhánkban néhány forgatás, amelyet megosztottunk veletek. Készült néhány saját videó, de megmutattunk olyanokat is a nagyvilágból, amelyeket mi érdekesnek találtunk. Beszámoltunk néhány óránkról, megünnepeltük Maki születésnapját, tartottunk néhány nyereményjátékot, amelyeken lelkesen részt vettetek. Adományt gyűjtöttünk az év eleji japán földrengés áldozatainak megsegítésére, a Sok kicsinek pedig - mint minden évben - örömmel ajánlottunk fel két ajándékutalványt, hogy a ti támogatásotokkal idén a Menedékház Alapítványnak segíthessünk.


Felhívtuk figyelmeteket néhány környezetvédelemmel kapcsolatos hírre, újdonságra, kezdeményezésre. Nyáron pihentünk egy kicsit, hogy megújult erővel, új helyszínen, a BGF Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolai Karán, indíthassuk őszi-téli szemeszterünket. Egy érdekes programon, néhány fesztiválon is részt vettünk és tartottunk főzőbemutatót is az A38 Hajón.


Azt reméljük, hogy a jövő évünk is ilyen színes és sikeres lesz!

* Kívánunk nektek egészségben, sikerekben gazdag új évet, és főzzetek-süssetek sokat! *


2011. december 29., csütörtök

Konyhai Asszisztens


Részmunkaidős állás (heti kb. 5-10 óra)

Feladatok:
- Rendelések elkészítése, leadása; bevásárlás a Lehel téri piacon
- Receptekhez szükséges alapanyagok leltározása
- Vásárolt áruk cipelése, pakolása (max. 10 kg-t kell megemelni)
- Néha szombaton is van munka

Önjáró, értlemes, dinamikus, angolul jól kommunikáló fiatalok (18-24 év) jelentkezését várjuk, akik a konyha világában dolgoznak vagy e téren végzik tanulmányaikat, és szeretnének profi szakmai tapasztalatot szerezni Chef Maki mellett dolgozva. Fényképes önéletrajzodat 2012. március 1-ig a makifood@gmail.com email címre várjuk.


2011. december 16., péntek

Újabb karácsonyi nyereményjáték!


Karácsony előtt ünnepi hangulatba kerültünk, így néhány nyereményjátékkal kedveskedünk nektek. A héten már két szerencsés (Balogh Juci és Schmeisl Anita) nyert tőlünk rizspapírból készült noteszt és névjegykártya tartót. Jövő szerdán ezeket a fantasztikus kerámia tálakat lehet megnyerni tőlünk, amelyeket Konda Brigi keramikus készített.


Annyit kell csak megtennetek, hogy ide kommentbe megírjátok nekünk, hogy mit tálalnátok ezekben a tálkákban karácsonykor.

Megduplázhatod az esélyedet a nyeremények valamelyikére, ha az alábbiakat megteszed még:
1. Kövesd a @makifood-ot a Twitteren és tedd ki az üzenőfaladra az alábbi szöveget (pontosan ugyanezt):
Résztveszek a @makifood karácsonyi nyereményjátékán. Jelentkezz te is itt, hogy egyedi kerámiatálakat nyerhess: http://bit.ly/sO7Pnn.
2. Lájkold a Makifoodot a Facebook-on! (Ha már megtetted vagy most fogod, mindenképpen jelezd nekünk itt a blog bejegyzésben egy kommentben, mert csak az vesz részt a játékban, aki szól nekünk.)

A játék 2011. december 20-án kedden éjfélkor zárul, eddig várjuk a válaszokat. A random.org segítségével véletlenszerűen fogjuk kiválasztani a nyertesetek december 21-én. A nyereményeket személyesen kell átvenni Budapesten.

***

KARÁCSONYI AJÁNDÉKUTALVÁNYOK!

Szuper akcióval kedveskedünk az ajándékutalványokat vásárlóknak úgy, hogy az ajándékozott és az ajándékozó is jól jár! :) Ha ajándékutalványt vásárolsz karácsonyra, egy 2000 Ft-os kupont ajándékozunk Neked. A kupon 2012. március 31-ig váltható be bármely Makifood kurzusra. A kuponok szintén felhasználhatóak a Treehugger könyvesboltban kapható Makifood utalvány vásárlásakor és a makifood@gmail.com emailcímre küldött emaillel. (Ez esetben átutalás formájában tudsz fizetni a kiválasztott kedvezményes árú óráért.)

Lepd meg Magad vagy Szeretteidet egy Makifood kurzsussal, és cserébe 2000 Ft-ot mi fizetünk Neked a következő Makifood óra árából.

2012-es első negyedévi színes órarendünket már megtekinthetitek weboldalunkon.

* Kellemes készülődést kívánunk Karácsonyra! *


2011. december 6., kedd

Karácsonyi akció a Makifood-nál


 Fotó: Nagy Zita

Idén már korán november 27-én ünnepelhettük advent első vasárnapját. Ez a pillanat döbbentett rá bennünket, hogy milyen közel is van a karácsony! Alig egy hónapunk maradt a felkészülésre, szinte hihetetlen, hogy ismét elrepült egy év!

Hűséges Cheftanoncként már egészen biztosan türelmetlenül várod a Makifood idei karácsonyi akcióját! Nem is feszítjük tovább a húrt... Honlapunkon már elérhetőek a Makifood ajándékutalványok. Karácsonyi ajándékkereső utad során sok időt és energiát spórolhatsz meg így, ráadásul már jó előre letudhatod az ajándékvadászat egy részét. A Makifood ajándékutalvány 1 éven belül bármely Makifood kurzusra felhasználható. Az utalvánnyal felejthetetlen gasztonómiai élményt ajándékozhatsz szeretteidnek, legyenek a sushi, a frissen sült kenyér, a házi lekvár, a zsidó, a vegetáriánus vagy vegán konyha, a késtechnika vagy a délkelet-ázsiai ízek szerelmesei. Azt, hogy melyik órán szeretne résztvenni, az ajándékozott döntheti el. Makifood utalvány korlátozott számban regisztrációs oldalunkon valamint a Treehugger könyvesboltban (1067 Budapest, Csengery utca 48. Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 10.00 - 18.00, Szombat: 10.00 - 16.00) is vásárolható.

És most jön a lényeg!!! Ha most regisztrálsz (online regisztráció) bármely novemberi vagy decemberi óránkra, vagy ajándékutalványt vásárolsz karácsonyra, egy 2000 Ft-os kupont ajándékozunk Neked. A kupon 2012. március 31-ig váltható be bármely Makifood kurzusra. A kuponok szintén felhasználhatóak a Treehugger könyvesboltban kapható Makifood utalvány vásárlásakor és a makifood@gmail.com emailcímre küldött emaillel. (Ez esetben átutalás formájában tudsz fizetni a kiválasztott kedvezményes árú óráért.)

Lepd meg Magad vagy Szeretteidet egy Makifood kurzsussal, és cserébe 2000 Ft-ot mi fizetünk Neked a következő Makifood óra árából. (A kupont természetesen az akció ideje alatt, tehát novemberi és decemberi órára is beválthatod!)

* Kellemes készülődést kívánunk Karácsonyra! *

Chef Maki és a Makifood csapata

***

NYEREMÉNYJÁTÉK!

Nyereményjátékot indítottuk Facebook oldalunkon. Keressétek meg a "Nyereményjáték" bejegyzést és írjátok meg nekünk oda kommentben december 12-ig, hogy melyik a kedvenc szakácskönyvetek (magyar vagy külföldi) az idén megjelentek közül? A válaszokat beküldők között kisorsolunk két szerencsés nyertest (a random.org segítségével), akik egy japán tervezésű rizspapírból készült noteszt és egy névjegykártyatartót nyerhetnek.