Idén harmadik alkalommal rendezik meg a Sok kicsi akcióját, amely keretén belül ismételten nehéz helyzetű családokat, gyermekeket fog támogatni, akik egyre jobban leszakadnak, egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdenek. Az akció idei együttműködő partnere a Menedékház Alapítvány, akik 2005-ös alapításuk óta küzdenek az elszegényedés, a talajvesztés, a lakhatási nehézségek és a hajléktalanság ellen, nem pusztán szociális szolgáltatások nyújtásával és különböző intézmények működtetésével, de arra is figyelmet fordítanak, hogy sikerélményeket nyújtó elfoglaltságokat is biztosítsanak támogatottjaiknak.
A Menedékház Alapítvány intézményei és támogatási módozatai közül a sok kicsi a családok átmeneti otthonait fogja felkarolni. A két, összesen 80 fő részére átmenetileg elhelyezést nyújtó otthon az egész ország területéről fogad be rászoruló családokat és egyedülálló várandós anyákat, biztosítva, hogy a családok együtt maradhatnak, és szakemberek segítségével próbálnak megoldásokat találni helyzetükre. Külön figyelmet fordítanak az ellátott gyermekekre (akik jelenleg 51-en vannak), tanulmányaikra, gondozásukra, jogaik érvényesítésére.
A Sok kicsi keretében ismét elsődlegesen a gyerekek megfelelő étkeztetéséhez, ellátásához szeretne az akció hozzájárulni, Mikulás- és karácsonyi csomaggal színesíteni életüket, szükség esetén gyógyászati segédeszközöket, gyógyszereket, tisztálkodási eszközöket is beszerezni nekik, a már megszokott, számlákkal igazolt módon.
Támogatásotokért cserébe nyereményjátékban vehettek részt. A tavalyi akcióval megegyezően idén is 15 gasztroblogger és 15 szervezet, cég tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat, amelyekre az 1.000 Ft-os sorsjegyekkel "pályázhattok".
A támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása 2011. december 1-től december 14-ig lesz lehetséges a Sok kicsi weblapján (Nyereményjáték menüpontban). Sorsolás 2011. december 21-én.
Örömünkre szolgál, hogy az idén megint egy fantasztikus nyereményt ajánlhatunk fel: két ajándékutalványt 20.000 Ft értékben, amely bármelyik kurzusunkra beváltható.
Segítsünk azoknak, akiknek tényleg szükségük van rá!
További információ a Sok kicsi weblapján.