2013. április 15., hétfő

Medvehagyma, a tavasz első hírnöke



Üde zöld leveleivel már március közepén megjelenik a medvehagyma. Nagy gasztronómiai népszerűségre tett szert az elmúlt években, hiszen gyógyhatásai mellett kuriózumnak is számít, évente csupán egy hónapig szedhető és fogyasztható frissen. Népszerűsége azonban sajnos sok szempontból kárára van. Mértéktelen és "szabálytalan" gyűjtése ugyanis veszélyeztetheti túlélését. Ezért összefoglaljuk, mit érdemes tudnotok gyűjtéséről, gyógyhatásairól, és adunk mellé egy illatos tavaszi receptcsokrot is.

A hagyomány szerint a barlangjából kibújó medve először ennek az évelő gyógynövénynek a termését fogyasztja, neve valószínűleg innen ered.  Számos népi elnevezése ismert:  sajamás, sási-hagyma, poroszhagyma, vadfokhagyma, kígyóhagyma, sarima. Hazánkban főleg bükkösök és gyertyános tölgyesek jellemző növénye, erőteljes fokhagyma illata már messziről jelzi jelenlétét.

Gyűjtése

Leveleit virágzás (április-május) előtt ajánlott szedni, hiszen a fiatal hajtások gyógyhatása a leghatékonyabb. Szokás a bimbóját és a hagymáját is fogyasztani, Magyarországon azonban védett növénynek számít a medvehagyma, ezért gumóját kihúzni, értékesíteni, fogyasztani nem lehet. Ugyanígy fontos ügyelni rá, hogy minden tövön hagyjunk meg minimum egy levelet! Gyűjtéskor rendkívül fontos az óvatosság, hiszen a medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetők a mérgező májusi gyöngyvirág és az őszi kikerics leveleivel.  A legfőbb különbség a három növény között, hogy a medvehagyma levelei erőteljes fokhagyma-illatúak, míg a másik két növényé nem.  A gyöngyvirág levelei rövidebbek és tojásdad alakúak, a virágai pedig édes illatúak. A kikerics levelei alakban jobban hasonlítanak a medvehagymáéhoz, de élőhelye nem az erdő, hanem a rétek és mezők.  Amennyiben nem érzzük az erőteljes fokhagyma illatot, akkor semmiképpen se szedjük le, hiszen mindkét említett növény súlyos, de akár halálos mérgezést okozhat! 

A medvehagyma gyűjtésével kapcsolatban még több tanácsot olvashattok Erdőkóstoló blogján. (Itt a Természetvédelmi- és Erdőtörvény erre vonatkozó szövegei is megtalálhatók.)

Gyógyhatásai

A növény a fokhagyma rokona, így tulajdonságaik szinte megegyeznek, de a vadon termett rokon gyógyereje jóval intenzívebb. A levelek hatása szárított állapotban gyengül, így tavaszi salaktalanítás során mindenképpen frissen használjuk.  A medvehagyma tisztítja a vesét és a húgyhólyagot, elősegíti a vizeletürítést, vértisztító hatása pedig kiemelkedő. Kedvezően hat a gyomorra, a bélrendszerre, csökkenti a magas vérnyomást és vércukorszintet, valamint érelmeszesedés-gátló is.


Sok receptért és felhasználási ötletért katt ide.

*****

NYEREMÉNYJÁTÉK

Kérdés: Mi a kedvenc medvehagymás ételetek? Ötleteket meríthettek cikkünkből.

Nyeremény: 2 db 1-1 főre szóló belépő a 2013. április 18-i 18-21 óráig tartó Medvehagyma láz óránkra, amelynek helyszíne az Aquamart Szalon (1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.).

A válaszokat az email címetek megadásával itt kommentben várjuk 2013. április 17-én 20 óráig!

Játék szabályai:
1. Kérjük csak olyanok játszanak, akik a fenti időpontban biztosan szabadok és el tudnak jönni az órára.
2. Érvényes email cím megadása kötelező, hogy értesíteni tudjuk a nyertest + a 100 FOK blogunk Facebook oldalának a lájkolása.
3. Sorsolás 2013. április 17-én szerdán este a random.org segítségével.
4. Ha a nyertes nem jelez vissza 3 órán belül, akkor új nyertest sorsolunk.

Következő óránk a "Medvehagyma láz" izgalmas menüje:
- Medvehagymás parmezános keksz
- Sós medvehagymakrém
- Medvehagymafelfújt, kéksajtmártással, céklarösztivel
- Medvehagyma pesto
- Medvehagymakrémleves fetagombóccal
- Füstölt kacsamelles medvehagymás tarte, tavaszi vegyes salival, négymustáros vinegrettel

Az órát Sárdi Dániel tartja, aki a világhírű Prezi cég bisztrójának főszakácsa.

Az óra időpontja: 2013. április 18., 18:00-21:00

Aki tuti szeretné biztosítani helyét az órán, az itt tud regisztrálni!



14 megjegyzés:

country komfort írta...

Hello, nekem a medvehagyma pesto!

countrykomfort@gmail.com

Lana írta...

Az én kedvencem a medvehagymás szendvicskrém - friss túróból.

Az email címem: drlanadr@gmail.com

Boldog Ági írta...

Medvehagymás-túrós pogácsa

nacsa.agnes@citromail.hu

mrg írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Icus írta...

Az én nagy kedvencem a medvehagymás-márványsajtos pogi.

ilona.alfoldi@gmail.com

Viki írta...

Medvehagymás pogácsa!
imreviki@hotmail.com

Gyömbér írta...

Az egyik legnagyobb favorit a medvehagymás zöldborsó krémleves.

Email: mrgyomber@gmail.com

Szép napot!

császár gabriella írta...

a medvehagymás pogácsa a cslád kedvence! lolinno@gmail.com

Huszár Judit írta...

Medvehagymás pooogiiii! :)
A hétvégén degeszre ettük magunkat Pestóból, annyira, hogy most az már sok is :)
decadence@citromail.hu

Szabó Zsuzsanna írta...

Sziasztok!

A kedvenc a medvehagyma pestós spagetti. Meg a medvehagymás-tökmagos pogácsa! :)

Zsuzsi

szuzimuzi@gmail.com

Linyah írta...

Pogacsa!

linyah@freemail.hu

gmx írta...

Mai kedvenc a medvehagymás krémtúró.
kisquiche(kukac)gmail.com

Névtelen írta...

Sziasztok!

Az egyszerű nagyszerű, ilyenkor a medvehagymás körözött a mindenem, reggel és este is ez van a tányéron :)
Email cím: mail.anna.toth@gmail.com

Köszi a játékot!
Anna

Ágica írta...

Hello, nálunk a medvehagymás túrótorta az abszolút kedvenc!