2012. november 26., hétfő

Jót főztünk: flexiteriánus ételek az asztalon


Aki nem vegetáriánus, viszont hús csak nagy ritkán kerül a tányérjára, na, neki tud jól jönni néhány flexiteriánus recept. A flexi ételek húsosan és húsmentesen is elkészíthetőek, egyszerűen egyetlen alapanyag, jelesül a hús kivételével vagy hozzáadásával. Kiválóak például a húsimádó férj és a vega feleség számára, mert nem kell két különböző ételt főzni. Makiék legutóbbi kurzusán flexi menüsort készítettünk 8 fogásból, 3 vegát, annak 3 húsos változatát, egy salátát és előételt. Mindenkinek jutott feladat, a társam és én például az őszi salátáért és a karamelizált édesköményért feleltünk.


Készítettünk thai piros curryt sütőtökös és csirkés verzióban, amit rizzsel tálaltuk. Másik fogásként lazacot, illetve tofut chan chan stílusban. Ehhez a lazacot/tofut sütőpapírra helyeztük, a hagymát, a julienre vágott répát és káposztát, babcsírát, egy kis vajat és előzőleg elkészített édeskés mizo szószt rétegesen ráhalmoztunk, majd a csomagocskákat egyenként lezártuk tűzőkapoccsal. Ezzel a technikával a sütőben gyakorlatilag gőz fölött készül. A legnagyobb kihívást a gőzgombóc jelentette. Maki lelkesen elmagyarázta, hogyan kell jól dagasztani, mikor van kész a tészta. Amikor finisbe értünk a dagasztással, a tésztából aprócska gombócokat lapogattunk, majd külön-külön mindegyik kapott egy kis kókuszzsírt, sót és szódabikarbónát. A kínai gőzgombóc így készül, nem az egész tésztát, a gombócokat ízesítjük, zsírozzuk. Lepénnyé lapítottuk őket, mindegyik kapott egy adag zöldséget/húsos zöldséget, ezután hagyományos kínai gőzölőkosarakban készre gőzöltük. A gombócok lefagyaszthatók, tehát megéri vesződni velük (nagyon finomak is). Ha barátnőkkel együtt kalákába készítjük, a hosszú téli estéket is meg tudja szépíteni.


A legnagyobb meglepetést talán a gorgonzolás-körtés édeskömény saláta okozta. Élvezettel lapátolta az is, aki bevallottan nem szereti ezt a zöldséget, amit egyébként azóta vadászok, mert mihamarabb újra a tányéromon szeretném látni. Előételnek a felvágott édesköményből vettünk el egy adagot, amit olívaolajon karemellizáltunk, egy-egy szelet crostinire halmoztuk és hajszálvékny datolyamelaszt öntöttünk rá (kulináris boltokban kapható). 


Főzés közben beszélgettünk az ételekről, megtanultunk rizst főzni, tésztát dagasztani, elméletben a bambuszból készült édességekkel is megismerkedtünk, és azt is megtudtuk, hogy a tészta akkor lesz jó, ha szeretjük - leaglábbis az olaszok szerint. Szóval megint egy jót főztünk. Ja, és rájöttem, hogy én is flexiteriánus vagyok.


A cikket Nagy Melinda a Tudatos Vásárlók Egyesületének újságírója írta a Makifood blogra. 


Nincsenek megjegyzések: